Huszonhét év telt el azóta, hogy a Quimby a dunaújvárosi próbateremből kiszabadulva előbb felfalta a budapesti éjszakát, majd módszeresen elcsavarta nem csak Magyarország, de Európa fejét is. A Kiss Tibor – ének, gitár, Varga Livius – ütőhangszerek, vokál, Balanyi Szilárd – billentyűk, Kárpáti József – trombita, Mikuli Ferenc – basszusgitár, Gerdesits Ferenc – dobok alkotta hatosfogat eddig tizenhat csapongó lemezzel hagyott kitörölhetetlen nyomot a magyar könnyűzenében, miközben az évek során kialakította saját, összetéveszthetetlen hangját.
L: Ugyanonnan származunk, ugyanarról a lakótelepről, ugyanolyan alaprajzú házból, a gyerekkorunk nagy részét ugyanazzal töltöttük, és amikor ugyanabba a gimibe kerültünk, ezt jól meg is beszéltük. Onnantól elválaszthatatlanok voltunk. Aztán pár év múlva megalakult a Quimby és jött egy ötlet, hogy kimenjünk Amerikába, együtt az egész zenekarral, de végül csak ketten vállalkoztunk az útra, és jutottunk el New Yorkig. Ez egy fantasztikus állomása volt az éltünknek, és azóta is sokszor inspirálnak bennünket az ott átélt pillanatok.
T: Nagyon fontos időszak volt, beletapadt a DNS-ünkbe. 22-23 évesek voltunk, rengeteg koncertre jártunk, éltünk, dolgoztunk, jöttünk-mentünk. Kalandot gyűjtöttünk, a zsákmányunkra vadásztunk, esténként az East Village-ben sétáltunk, ahol akkoriban minden kocsmából élő zene szólt. Katartikus élményeket éltünk át. Hangulatok maradtak meg, és tele inspirációval a zsákunkban jöttünk haza. Sok zeneszám is született a kinti világról; a Crazy train például a New Yorki metróról szól, az állomásokról, az utcazenészekről, a furcsa cipőjét néző bolond emberről, a drogosról. Emlékszem, az egész kicsit olyan volt mint város a város alatt.
T: Nagyon sokat tanulunk az utcáról, az életből. Olyan típusú művészek vagyunk, ha művészek vagyunk, akiknek fontos, hogy a megtapintott kalandok, az utazások adják az ihletet.
Egy íróasztal mögött szerintem nem lehet megírni a rock and rollnak vagy ennek a műfajnak a dalait. Néha ki kell szakadnod a komfortzónádból és menni kell.
L: Még életünkbe nem látogattunk hatan egy koncertet együtt, a sajátunkat kivéve, de kettesével sokat utazunk. Az évek alatt kiderültek a korlátaink és a lehetőségeink is. A Tibi hangjában például senki sem fedezhette fel a potenciált, csak ő maga.
T: Igen. Én egyáltalán nem akartam énekelni, csak valahogy így alakult. A Quimby kezdetben egy nagyon szeretett hobbi volt, összejártunk bizonyos napokon, és mellette mindenki csinálta a saját életét és aztán kinőtte magát. Elértük azt a célt, amit anno kitűztünk, hogy megéljünk a zenéből, de szerencsére megvan a helyes arány. Kialakult egy furcsa egyensúly, amely hosszú távon is egészségesen tartható. Ez most már tudatos dolog, amit éveken át csiszolgattunk, okultunk a hibáinkból, beértünk.
L: Rengeteget bolondozunk és álmodozunk együtt és mindig próbálkozunk új dolgokkal. Például szerettünk volna egy kreatív színházi műsort, és így jött a Teátrum. Az egész egyfajta előadás, amit mi csinálunk, nem csak dalok tucatja.T: Létrehozunk valamit, kísérletezünk. Állandóan vannak kihívások, rezeg a léc. De éppen ez inspirál minket. Vajon hogyan csináljuk, hogy jó legyen? Aztán kitaláljuk szép lassan. Kieszelünk valamit, ami felé szeretnénk haladni, és egyszer csak összeáll a kép.
L: Például régóta szerettünk volna szimfonikusokkal dalt énekelni. Megkerestek minket többen, de addig nem vágtunk bele, amíg nem jött az az ember aki igazán olyan mint mi, aki egy kicsit el tud szállni, aki egy kicsit vad. És aztán megérkezett Ott Rezső az Óbuda Danubia zenekarral. Kiderült, hogy létezik valaki, aki úgy kreatív mint mi, és létrejött az új játszótér.
T: Az állandó szikra tartja életbe a lángot. A „Family Tugedör” is ilyen. Összerezdülés, összekapaszkodás, egy jó láng. Egy régi vágyunk volt, és alkotás lett. A dal is alkotás, hasonlóan alakul, halad valami felé. Kell egy vízió a dalhoz is, az élethez is. Kicsit magunk elé álmodjuk magunkat, és teszünk afelé, hogy a valóságban is megtörténjen.
L: Mi művészek annyit tehetünk, hogy megpróbálunk szenzitíven, érzékenyen, együtt érzően rezegni a társadalommal, és ezt a közeget igyekszünk valamiféle alternatív módon gyógyítgatni is.
Ez nem valamilyen orvosi felsőbbrendű hit, hanem egy apró varázslat, amit azzal tudunk okozni, hogy egy közösséget alkotunk, hogy becsempésszük az érzelmeket. A művészet, a zene egyfajta szakrális küldetés is, és ebben, önmagában, absztrakt módon benne van a társadalmi felelősségvállalás.
T: És szó szerint is benne van, mert, amikor az ember következetesen viselkedik, akkor odacsatlakozik valahova és hozzá is csatlakoznak olyanok, akik hasonlóan gondolkodnak. Mi kitesszük a honlapunkon a nagy szív alá, hogy melyek azok a szervezetek, akiket támogatunk. Ha valaki inspirálódni akar, vagy a jóakaratával, szeretetével, pénzével jótékonykodni ott megtalálja, hogy mi kiknek segítünk, kivel csinálunk közös akciókat.
L: A MagNet Bankkal létrehoztunk egy jótékonysági nyereményjátékot, az új koncertsorozatunk a Family Togedör kapcsán. Itt a Quimbynél, mi így neveztük magunk közt azt, hogy egy nagy család vagyunk. Akkor használjuk a szót, amikor valami jó dolgot csinálunk együtt, amikor megjelenik az érzés, hogy jó együtt lenni. Ezért döntöttünk, úgy, hogy így nevezzük el a turnét is. A Quimby nem csak egy zenekar, hanem egy hálózat, egy közösség, „sideprojektekkel”, együttesekkel, egy szuper, sokszínű csapattal. És ennek lesz most ez a közös koncertsorozat az örömjátéka. Választottunk pár karitatív szervezetet, és azok nyerhetnek jegyet, akik náluk önkénteskednek, akár csak egy napot is. Pl: BAGázs Közhasznú Egyesület, Budapest Bike Maffia, Erdőmentők Alapítvány, Noé Állatotthon, Suhanj Alapítvány, hogy párat említsek közülük.
T: A társadalmi felelősségvállalás egy önazonos szerep, és sohasem fogjuk kitenni az ablakba. Csupán szeretnénk egy jó gesztust adni, és hasznos célokba fektetni az energiánkat. Ha bárki bármilyen reflektorfényt kap a mai világba, azt ne csak a maga javára használja, hanem arra is, hogy segíthessen, hogy valami jó cselekedetet tegyen! Mert a pozitív példa ragadós. Egy csodaszép láncolat, és ha ebben mi részt vehetünk, az már maga a boldogság.
L: A Quimbyn kívül mindannyiunknak van valami magánprojektje, a zenekaron kívüli munkássága, és azt szeretnénk megmutatni a Family Tugedör koncertsorozatán, hogy ezek nem versengenek egymással, hanem teljesen összeegyeztethetők. Keresztinspirációk vannak, és egy szeretetteljes hálózat.
T: Én jobban hiszek a hidakban, mint a kerítésekben. Az élet áramlása is ilyen. Kellenek az átjárások. Jók ezek a dolgok, hogy együtt vagyunk valami egész, és nem egymás ellen.
L: Igen. A mindennapokban is nagyszerű gyakorlat, hogy nem az ellentéteket keressük a másikban, inkább azt figyeljük, hogy mi a közös bennünk. Ebből is fel tud épülni a mátrix, egy olyan, ahol sokkal többet süt a nap.
Szerző: Somogyi Ágnes
