Szeptember kezdete általában véve számottevő változásokat jelent mindannyiunk életében: véget ért a nyár, kezdődik az őszi, dolgosabb időszak, és a rövidülő napok befelé figyelésre ösztönzik az embert.
Ezen a csoportos coachingon a következő kérdésekre keressük a választ:

Mennyiben vagy elégedett az elmúlt nyolc hónappal? Milyen eredményeket értél el? Milyen ajándékokat, örömöket, és milyen nehézségeket, fájdalmakat hozott számodra ez az időszak?

Hol tartasz most – akár a munkád, akár az emberi kapcsolataid, akár az önmegvalósításod terén?

Milyen irányba szeretnél továbbhaladni az elkövetkezendő hónapokban? Mitől szeretnél távolodni, és mihez szeretnél közeledni?

Hol szeretnéd látni magadat a 2026-os év végén? Mit kell tenned annak érdekében, hogy eljuss ide az év végéig?

Milyen lehetőségeid vannak, és milyen akadályokra, nehézségekre kell figyelned? Mit tehetsz az akadályok leküzdése érdekében?
A program két részből áll:
1. Egyéni munka, önálló gondolkodás vezetett kérdések alapján (20-30 perc).
2. Reflektálás egymásra, kérdések felvetése egymásnak, közös gondolkodás, vezetett beszélgetés (70-80 perc).
A programot vezeti dr. Bekő Éva, aki life coach és karrier coach képesítéssel, valamint buddhista teológia BA, filozófia MA és PhD fokozattal rendelkezik, ezenkívül gitárművészként és zeneszerzőként is aktív.
A program biztonságos, elfogadó közegben zajlik, ahol mindenki őszintén beszélhet a problémájáról.

A program időpontja: 18:00 – 19:40

Ajánlott hozzájárulás: 5000 Ft
Maximális létszám: 6 fő

A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött,
kérlek jelezd a részvételi szándékodat az evabeko@gmail.com email címen, a jelentkezésedre visszaigazoló emailt fogsz kapni egy-két napon belül.
Amennyiben regisztráltál, de mégsem tudsz részt venni a programon, kérlek jelezd előre, hogy ne vedd el mástól a helyet.
Várunk szeretettel!

Bekő Éva és a MagNet Közösségi Ház Csapata