03.09-én 17 órától a kiállítást megnyitja Mayer Éva, énekel Bakos Bettina:

Hermán Alíz 

1986-ban születtem Keszthelyen, jelenleg is itt élek és alkotok. A Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán végeztem, mesterem Kő Pál volt. Később ugyanitt képzőművész-tanár diplomát is szereztem. 

Az egyetemi évek után nem sokkal a festészet, illetve a rajzolás irányába mozdult el az érdeklődésem.

Főleg fa, néha papír alapra készítem a képeimet, melyeken családtagok, barátok szerepelnek. A téma jellemzően egy életesemény, vagy személyes érzelem. Sok rajzomon állatok jelennek meg, ezek mint attribútumok, emberi tulajdonságokat vagy alapösztönöket szimbolizálnak. Szeretek erős színeket használni, amikhez nálam szinesztéziás érzések kapcsolódnak. Gyerekkori emlékeket őrzök arról, hogy bizonyos szavakhoz, amiket nem értettem, színeket képzeltem, ezekhez általában egy adott hangulat is társult, helyettesítve a szó jelentését. A színek fogalmakhoz kötése idővel elmúlt, viszont még mindig intenzív érzelmeket fűzök hozzájuk. Ez a rajzi gesztusaimban is megjelenik: a vörös színt szeretem teljes erővel satírozni, a pasztell színeket finom, puha mozdulatokkal felvinni a felületre. Gyakran két rétegűek a képeim, egy kész rajzot satírozok át úgy, hogy csak a nyomai látszódjanak, rajzolok rá egy másikat, így az alsó és felső szint kapcsolatba kerül egymással. Ez az eltüntetés néha egy destruktív, önmarcangoló érzelemből származik: kitörölni, felülírni, elnyomni valami rosszat, amit látni se akarok, de előfordul az alsó kép takarása óvó gesztusként is, finom pöttyözéssel. A képek felületei meggyötörtek, hol vastagon eltakarok, hol visszakarcolok éles tárgyakkal részeket. 

Újabban csendéleteket készítek, érdekel ennek a klasszikus műfajnak az újragondolása.

Miklós Hajnal

Művészi „énkeresés” a természet tükrében
Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szak 2006.
Mesterek: Károlyi Zsigmond, Radák Eszter, Maurer Dóra, Chilf Mária.
Gyergyószentmiklóson születtem és nőttem fel a természet közelségében.
Jelenleg Révfülöpön élek.
A művészi kiteljesedésemhez számomra az út a befele fordulás és az alkotásban való elmélyülés.
Munkáimban évek óta visszatérő elem az ember és a természet viszonya, mely szorosan kapcsolódik személyes élményeimhez, a privát és alkotói utam során feltett kérdéseimhez.
Az ember vágyódása a természetbe számomra az emberiség közös emlékezetében derengő egység élménye – az egység, amiben az ember és a természet még nem volt különválasztható. Az alkotásaimmal, amikor kiállítom őket, egyfajta narratív mezőt szeretnék létrehozni, ahol a képek kommunikálnak egymással.

Az önarckép festés folyamatosan jelen van a munkáimban időről időre visszatér, mintha a hétköznapok valóságával szembenézni egy idealizált képben megjelenítve könnyebb lenne. A legújabb önarcképeken a maszkban és mögötte létező személy ugyanúgy azt identitásom részét képezik. A kölcsönhatás a belső és a külső látszat én között valós. A maszk eltakarja az arcot így nem felismerhető az ábrázolt modell. A kép mivel mégis a valóságból merít ezért mélyen hordozza magában a belső személyiség lényegét.

A saját személyes „én” keresésem mellett folytatom a közvetlen környezetem család, párkapcsolat, barátok, állatok identitásának vizsgálatát is. Az állatok itt úgy jelennek meg a képeken, mintha emberek lennének. Ez egy nagyon intim és személyes viszony. A természeti környezet, ahol éljük az életünket óriási jelentőséggel bír és szimbólummá válik a valóságban és a képeken, csak ez által tarthatjuk meg az önazonosságunkat. Az éppen aktuális otthonunk a belső én identitásának kitágítása.

Egy idő után a vágyak leegyszerűsödnek, fa, erdő, víz, tiszta levegő, föld, a képeim narratívitása is ebből ered. A ház számomra szintén az ént jelenti ezért ezzel a témakörrel is folyamatosan foglalkozom és arra törekszem, hogy az otthon, mindig az a hely legyen, ahol éppen vagyok.