Nyolcalkalmas, zárt irodalomterápiás csoport indul.
A folyamat John Steinbeck Édentől keletre című klasszikusára épül, de más szövegek is felbukkanhatnak.
Szeretettel várlak a csoportba, ha:
– az Édentől keletre az egyik kedvenc regényed,
– még nem olvastad, de most szívesen belemerülnél,
– szeretnél tenni a lelki egészségedért,
– tartalmasan, jó társaságban szeretnéd tölteni a kedd estéidet,
– szívesen beszélgetnél mély dolgokról egy megtartó közösségben.
– érdekelnek az önismereti témák és kipróbálnál egy különleges módszert.
Az irodalomterápia olyan művészetterápiás módszer, ahol irodalmi szövegek, asszociációs kártyák és kreatív írás segítségével boncolgatunk önismereti kérdéseket. A csoport résztvevőjeként elgondolkozhatsz az élethelyzeteden, a kapcsolataidon, a céljaidon, és ha szükségét érzed, azon is, hogyan változtathatnál ezeken. Itt ítélkezésmentes, elfogadó térben beszélgethetünk valóban lényeges témákról, ezáltal jobban ráláthatsz életed fontos kérdéseire, elakadásaidra, erősségeidre, céljaidra.
„.. az embert nem érdekli semmi más, csak önmaga. Ha a történet nem arról az emberről szól, akinek meséljük, nem fog odafigyelni. És így jöttem rá egy nagy szabályra: az igazi, tartós hatású történet mindenkiről szól, mert különben nem maradandó.” John Steinbeck: Édentől keletre
A csoport létszáma: 8-12 fő
Alkalmak: 2025. szeptember 23. és 30., október 7., 14. és 21., (itt egy hét kimarad), majd november 4., 11. és 18.
Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 19.
Jelentkezés: az űrlapon https://forms.gle/QN66aQJRDJG7bCG68 vagy a biblioflow.irodalomterapia@gmail.com e-mail-címen
Jelentkezésed után egyeztetünk időpontot egy rövid, online, ingyenes előzetes beszélgetésre. A jelentkezés a beszélgetést követően, a részvételi díj átutalással történő befizetése után válik véglegessé.
A csoport zárt csoportként működik, az indulás után már nem lehet becsatlakozni. A részvételhez semmilyen előképzettség nem szükséges.
Facebook esemény link; https://fb.me/e/k422hxRXm
Instagram elérhetőség, amennyiben van; https://www.instagram.com/biblioflow/
A csoportot vezeti:
Juhászné Hahn Zsuzsanna – Biblioflow
irodalomterapeuta, műfordító