Zsurnaliszta vitaest: Nagy József és Szilvay Gergely

Hamvas terem
02.23

Ezúttal két olyan újságírót hozunk el nektek 23-án 18 órától, akik szakmájukon túl, véleményvezérként is rendszeresen megállják a helyüket!

 

Nagy József, a 24.hu főmunkatársa és Szilvay Gergely a Mandiner főmunkatársa találkozik majd következő eseményünkön.

 

Nagy József a Háromharmad podcast alapembere, rendszeresen vendége vitaműsoroknak, riportjai és interjúi rendkívüli minőségűek, nem véletlen, hogy kétszer is Minőségi Újságírásért díjjal tüntették ki. Hírnevét az „O1G” rövidítéssel fémjelzett Simicska Lajos interjú hozta meg.

Szilvay Gergely elsősorban véleménycikkeivel, publicisztikáival vált ismertté, de írói és tudományos munkásságaiban sem fél kényes témákhoz hozzányúlni. 2021-ben jelent meg könyve „A gender-elmélet kritikája – Töprengések az antropológiai forradalomról a feminizmustól a transzneműségig” címmel, míg a Rubicon Intézet tudományos munkatársaként a konzervativizmus eszmetörténetét és az Amerikai Egyesült Államok történelmét és kultúráját kutatja, mely témákban is több könyvet jelentetett meg.

2018-ban indult útjára a Transzparens Újságírásért Alapítvány, melynek célja, hogy felépítse Magyarországon a médiatudatosság kultúráját. Cikkeken, klubbeszélgetéseken és valódi vitákon keresztül hozzuk közelebb hozzád az újságírás világát és a benne szereplő meghatározó személyeket, az újságírókat.

 

A MagNet Közösségi Házzal együtt létrehoztuk a Zsurnaliszta Vitaest sorozatot, amely keretein belül a közéleti újságírók véleménye végre érdemben megütközhet és kialakulhat egy párbeszéd a különböző oldalak között. A vitapartnerek a magyar közélet és média legfontosabb, legaktuálisabb kérdéseiről folytatnak majd párbeszédet, az esemény során pedig a közönség tagjai is feltehetik kérdéseiket a vendégek számára.

 

Gyertek el és szemléljétek meg a magyar közélet egyik veszélyeztetett állatfaját, a valódi vitát! Tudjatok meg még többet a hazai sajtó aktualitásairól! Tegyetek velünk közösen egy lépést a vitakultúra és a médiatudatosság fejlesztéséért!

A kiszámíthatóság érdekében 1500 Ft-os belépőjegyet szedünk, melyet kizárólag online tudtok megvásárolni. A befolyó összegből egy olyan ügyet támogatunk, amely segítésében az est vitapartnerei meg tudnak egyezni.

https://tixa.hu/zsurnaliszta-vitaest